a magyar vízirögbi blog

UWR.ZONE

Verseny közben

2011. október 10. - Kalaius86

 

Amikor elkezdtem játszani, a versenyek még egyáltalán nem érdekeltek. Örültem, ha egy edzésen nem nyeltem fél liter vizet, aztán később, ha sikerült elvenni valakitől a labdát, mostanában az a cél, hogy tőlem ne tudják elvenni. 

Végül azért utaztam el az első versenyemre, mert emberhiány volt, és nem akartam cserbenhagyni a csapatot. Maga a versenyzés nem volt teljesen idegen tőlem, 2001 óta évente több kerékpáros maratont teljesítettem, köztük 24 órásakat is, de vettem részt falmászó- és futóversenyeken is. Nem rangsorolnám ezeket az élményeket, mert mint maguk a sportok is, valójában összehasonlíthatatlanok, de szeretnék egy fontos dolgot megemlíteni, amiket az UWR-tornákon éltem át először. 

Mikor a Bíró Ádám-féle "Fireee" dübörgésére ezer sporttárssal egyszerre csatolsz be a pedálba, és indulsz meg a hegy felé, vagy amikor egy nehéz kunszt előtt beziázod a kezed, elönt az adrenalin, ez nem újdonság. De az UWR-nek köszönhetően éltem át először, milyen érzés egy nemzetközi versenyen képviselni egy csapatot, egy várost, egy nemzetet. 

Magyarország még nem tart ott, mint pl. más tagországok az EU-ban, ahol nemzeti bajnokságok alapján áll fel egy válogatott, nem nehéz bekerülni a "válogatottba", de ez cseppet sem von le a fenti dolog értékéből, amikor felsorakoznak és megmérkőznek a különböző országok, városok csapatai, főleg, hogy a kevés számú játékos ellenére is tudunk nemzetközi szinten is ütőképes csapatot felállítani, ami azt jelenti, hogy nagyon erős játékosok vannak itthon. A kinti soknyelvű kavalkádban jössz rá igazán, hogy miről is szól egy ilyen verseny; a csapatok közösségeket képviselnek, tükrözik, milyen legényeket és leányokat tudnak felállítani egy ilyen erőpróbához, milyen köztük az összetartás, van-e csapatjáték, sportszellem. 

A megtisztelő lehetőség, hogy a hazádat képviselheted egy sportban egyben az egyik legjobb motiváció is szerintem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://uw-rugby.blog.hu/api/trackback/id/tr53291629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.