a magyar vízirögbi blog

UWR.ZONE

Fociról az EB-selejtező ürügyén

A támogatási rendszer és a megfelelő motiváció kapcsolata

2014. október 11. - Kalaius86

Bár a mai napig azt vallom, hogy a sport olyan, mint a sex, csinálni kell és nem nézni, azért egyre több minden köt le a képernyő előtt. Eleinte csak az általam űzött, extrémebb sportok jobban megkomponált, klip-szerű videóit kezdtem el követni, majd felfedeztem, milyen jótékony hatással bír néha az ember idegállapotára egy-egy curling közvetítés, majdnem el tudtam képzelni, miért léteznek horgász TV-csatornák, de még mindig messze voltam egy igazi sportrajongótól. 

A változást a víz alatti rögbi hozta el, lényegében ez volt az első csapatsport, amit komolyan vettem. Persze, a suliban is fociztunk, kosaraztunk, de a mi osztályunk inkább a tanulmányi eredményekben volt erős, a tornatanár rendre megkérdezte, mikor teremfoci közben különösebb kontroll nélkül lőttük a bombákat a fal véletlenszerű pontjaira, vagy becsúszva szereltünk kb. úgy, mint amikor először játszol a FIFA-val, és csak véletlenszerűen nyomkodod a gombokat, hogy ne vegye-e ki a labdát, nem-e zavar minket. Aztán a rögbivel szükségszerűen elindult némi fejlődés, ma már egészen pimasz módokon tudom bevágni a labdát a kapuba, persze az oroszok, kolumbiaiak fluid stílusától még messze vagyok :) 

Ez már olyan sport volt, amit nem csak önmagáért csináltam, a közösségi élmény sem merült ki a fórumokon és találkozókon hepajozással, mert a külföldi versenyeken, talán életemben először, azt éreztem, hogy másokért is küzdök, és képviselek valamit, a teljesítményem és a magatartásom egy csapatról, sőt, egy országról állít ki bizonyítványt. És bizony, hiába ment a haverkodás a versenyt megelőző este és a meccsek között a többi játékossal, ha véletlen döntetlen lett az eredmény, és büntetők döntötték el a mérkőzést, minden alkalommal végtelen izgalommal szorítottam a sávelválasztókat, ahogy valaki tőlünk védett vagy támadott. Arról nem is beszélnék, mi volt akkor, amikor először nekem kellett büntetőt végezni! :) Szóval ezek voltak azok az alkalmak, amikor igazi szurkolóvá váltam, amikor egy bedobott gól után önkéntelenül is kiszakadt egy kiáltás örömömben... Aztán elkezdtem újranézni a meccseket, tanulni belőlük, és tanulni másokéból is. Addigra ismertem sok embert, csapatot, persze voltak preferenciáim, akár személyesek, akár a játékon alapulók, így mindig volt, akinek vagy akiknek drukkoltam.

Szóval nem emiatt nem nézem meg a mai magyar-román döntőt. Szoktam követni a labdarúgás híreit, nem is tudnék másként tenni, hiszen sok "sportújság" szinte csak ezzel foglalkozik, már-már bulvár szinten. Az zavar, amivé vált a foci, akár nemzetközi szinten, de főleg itthon. "Magyarországon egyelőre a pénz csinálja a futballt és nem a futball a pénzt." Ez egybecseng azzal, amit már feszegettem korábban a blogon, hogy mennyire kontra-produktív az a támogatási rendszer, ami csak maroknyi "professzionális sportnak" juttatja a támogatás zömét, míg a szabadidősportra szinte semmi sem jut. 

Ezzel tovább torzul a szabadidősport és az élsport dotálásában már most is meglévő aránytalanság. Míg a fejlett nyugati országokban a szabadidősportra jut a pénzek 70 százaléka, és csak 30 az élsportra, nálunk fordított volt az arány, ami becslések szerint a többlettámogatással 90:10-re módosul.

Most is azokat a sportágakat kezeli kiemelten a sportirányítás, amelyeket a szocializmus építésének hőskorában. Akkor a sikereket elsősorban olimpiai érmekben és pontokban mérte a rendszer, ezért olyan sportágakat fejlesztett, ahol viszonylag kicsi volt a konkurencia, illetve érvényesült valamiféle magyar hegemónia.

Függetlenül attól, mennyi, bizonyos értelemben nagyon jól forintosítható előnye van annak, ha egy ország lakossága többet sportol, szabad elhatározásából, nem azért, mert kötelező, hanem,mert rendelkezésére áll sok, könnyen elérhető lehetőség, amelyek között könnyebben talál mindenki számára szimpatikusat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a támogatási szisztéma gátolja a valódi profi sport kialakulását. Tömegbázis nélkül nincs valódi utánpótlás, hiszen sokkal kisebb merítésből lehet kiválasztani a sportolókat, akik ezt a pályát választják, azoknál hiányzik a valódi motiváció, jellemzően a pénz a legfontosabb szempont, akár a játékosok, akár a szervezetek szintjén, így a játék minősége silány, a nézők is elmaradnak, az utánpótlás minősége tovább romlik, a valódi szponzorok nem látnak üzletet a támogatásban. Az állam közben a realitásoktól teljesen elszakadva zúdítja bele a közpénzt a sportba, az ilyen módon mesterségesen életben tartott sport pedig ritkán méretik meg valódi közegében, amikor igen, akkor pedig szomorú csalódást okoz. Így tehát semmi meglepőt nem találok abban, ha a szakemberek román győzelmet jósolnak az EB-selejtezőre. E tekintetben egy esetleges magyar győzelemnél sokkal nagyobb dolognak tartanám, ha a fenti, egyébként fájdalmasan evidens összefüggéseket a sportpolitika is felismerné, felelősséget vállalna értük, és egészséges irányba mozdulna el. Feladata egyébként a szurkolóknak is lenne ( "Ez is a civilizáció jele." ), bár ez nem is kifejezetten magyar probléma

Zárásul pedig sok szerencsét kívánok a magyar csapatnak! Nem bírtam megállni, hogy ne nézzem meg az állást, az 55. percben Románia–Magyarország 1 - 0. Bú. 

A bejegyzés trackback címe:

https://uw-rugby.blog.hu/api/trackback/id/tr886781129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalaius86 · http://uw-rugby.blog.hu/ 2014.10.11. 19:38:42

Oké, van még egy dolog.

www.youtube.com/watch?v=R_zdmslupV4

Hasonló megmozdulásért minden jobb érzésű rögbi bíró hazazavar, a csapattársaid meg égő arccal tagadnák le azt is, hogy egyáltalán ismernek.

Kalaius86 · http://uw-rugby.blog.hu/ 2014.10.11. 20:59:34

dontetlen! ez nagyszeru! bar ettol meg a velemenyem uaz :)